Mi az a tárgy, amiben a mai Magyarország testet ölt?
A cigarettacsikk. Nem azért, mert sok a dohányos (én is az vagyok), hanem mert mindent elborít a szemét. Mit mutatna Szerb Antal ma annak a marslakónak, akinek anno útikönyvet írt Budapestről? Kutyaszaros utcákat az Opera mögött, graffitis falakat a Dunakorzón, túlcsorduló kukákat az Astorián, málló plakátokat a Klauzál téren, összetaposott kólásdobozokat a Hôsök terén, felborított szelektív hulladékgyűjtőket a Városligetnél, gyomorforgató szagú aluljárót a Nyugati pályaudvar előtt, és közben gázolnának a milliónyi cigarettacsikkben a megállókban, a járdán, mindenütt. Ha elvinné az illusztris vendéget vidékre, Szerb Antalt ma építkezési törmelékek hegyei fogadnák már a Szabadság-hegyen, bűzös benzinkúti mosdók az M7-es mellett, és leírhatatlan állapotú vasútállomások a Balatonnál. Magyarország fővárosa, jelképe, íróink büszkesége, Budapest egy szürke, az állandó dugóktól állandóan büdös város lett (ne értsék félre, rajongok érte), ahol ráadásul olcsó poénnal azt is mondhatnám, mindenki füstölög. Kosztolányi szmogba fulladt Üllői úti fái alatt, Arany János sörösüvegekkel telidobált Margitszigetén mindez talán eleinte zavarná a marslakót, naivan azt hinné, talán előreengedik majd a beázott új metróállomáson, mosolyogva köszönik meg a borravalót az étteremben, és egyáltalán, nem tolakszanak elé ezek az állandóan morgó, felháborodott járókelők mindenütt, netán át is adják neki valamelyik gyanúsan foltos helyet a Combinón, aztán végül beletörődne. Sóhajtana egyet a marslakó, aztán rágyújtana ô is egy cigire.

Még több cikket és szuvenírt találsz az www.ittvan.org-on!